BAJNA KASTÉLY
BAJNA SÁNDOR METTERNICH KASTÉLY.
Sándor-Metternich kastély
Sándor Móric, az egész Európában hírhedt Ördöglovas egy évvel házassága előtt kezdte el átépíttetni a főúri lakhelyet ötvenkilenc szobás kastéllyá, hogy feleségének Metternich Leontinának kedveskedjen vele. A kor egyik legnevesebb építészét, Hild Józsefet bízta meg az átalakítással. Hild úgy emelte ki az épület bejárati részét, hogy a homlokzatra görög mintára oszlopokat tervezett, melyből három előreugrott, a kétszintes épület itt egy négyoszlopos portikuszt kapott (erről az erkélyről ugratott le lovával fogadásból Sándor Móric). Az oszlopok feletti középrizalitra magasodó timpanonban a Metternich-Sándor hercegi címer díszeleg. Az oszlopok mögötti frízen látható az átalakításra utaló évszám (ANNO MDCCCXXXIV). A főépület alsó szintjén biliárdterem, ebédlő, dohányzószoba, télikert, házi kápolna és a gróf egyik szenvedélyének helyt adó a kártyaszoba kapott helyet. Az emeleten a grófi és grófnői hálók, nappali és könyvtár helyezkedett el. A főépület a mögötte lévő gazdasági helyiségekkel és az északi szárny vendégszobáival egy körfolyosós belső díszudvart ölel körbe. A belső termek szépségéről a milánói Scala díszlettervezője, Alessandro Sanquirico gondoskodott. A kastély belső termei tervezésekor az égszínkék és a fehér szín dominált. Sanquricot az etruszk és a pompeii művészet, valamint Raffaello inspirálta. A művészek 1842-ben végeztek. A Maria Piazza által készült berakásos stukkók mellett a Sándor család évszázadokra visszanyúló családi történeteiről készült festmények, agancsok, vadásztrófeák és aranyozott tükrök díszítették még a kastély falait. A bútorok Sándor Móric kiváló ízlése szerint Londonban készültek, a kovácsoltvas elemeket pedig bécsi mesterek kezére bízta. A vadasparkból az akkori szokás szerinti harminc holdnyi angolpark lett, benne egy kazánfűtéses egzotikus növényekkel teli ültetett orangeie (pálmaház) épült. Az épület közvetlen környezetét virágos kertek övezték, a közlekedést a kocsifelhajtó segítette, a biztonságról a kertet körülvevő kőfal és két, a kastély stílusához épített kapusház gondoskodott, melyből az egyik ma kisvendéglő. A gróf imádott világhírű lovai a kastélyhoz épített (korát megelőző módon fűthető) uradalmi istállóban pihenhették ki a vakmerő, gyakran őrült mutatványokat, melyeket a gróffal megéltek. A mondák szerint Sándor Móric gyakran a kastélyban is lóháton járt. Elkészülte után a grófi pár rengeteg időt töltött a kedvükre kialakított kastélyban. Sándor Móric halála után fiú örökös nem lévén lánya, Sándor Paulina örökölte az uradalmat. 1896-ban modernizálta a konyhát, és bevezette a gázvilágítást. Lánya, Clementina hercegnő is csak jót tett az épülettel. Hanyatlása és a remény Szerkesztés A második világháború hozta a teljes pompájában lévő kastély pusztulását. Először tábori kórház lett és szükséglakás, majd a szocializmusban köztulajdonná vált, így méltatlanul a helyi termelőszövetkezet irodája, később gépállomása lett. A belső falakat szétverték, a gyönyörű falfestményeket elpusztították, a berendezési tárgyakat ellopták. A hetvenes években vendégházzá akarták alakítani, majd az egyesült államokbeli Bloomington egyetem kutatóközpontot tervezett bele, de visszaléptek. Mecénás hiányában a kastély évekig üresen állt megfosztva minden pompájától, a kert elburjánzott, a helyi gyerekek játszóterévé vált, kőkerítése omladozott, az épület hanyatlásnak indult. Egészen az ezredfordulóig emésztette az idő, a Kincstári Vagyoni Igazgatóság saját forrásból, majd közel 800 millió forint ráfordítással először a tetőt újították fel, majd az eredetileg halvány sárga főhomlokzatot, a kőkerítés hiányzó darabjait pótolták, és a kastély kert fái, köztük a feketefenyők (Pinus nigra), idős japánakácok (Sophora japonica) és pár cser(tölgy) (Quercus cerris) fellélegezhettek, miután rendbe tették az elburjánzott aljnövényzetet. A híres istálló új tetőszerkezettel ugyan, de továbbra is az idő martaléka. A belső tér felújításra vár. Néhol megmaradt a régi stukkó,
2018 ban megkezdődött a kastély felújítása.